II.


A pályázat célja

 minden információ forrása:http://ofa.hu/hu/news/diplomamento-ii-program


Az új feltételekkel megvalósuló „Diplomamentő II.” program célja továbbra is a nyelvvizsga hiányában diplomával még nem rendelkező, államvizsgájukat hazai felsőoktatásban teljesített, de hallgatói jogviszonyban már nem állók nyelvi képzésbe vonása a diploma átvételéhez szükséges államilag elismert nyelvvizsga megszerzése érdekében.

 

A pályázat menete

A pályázatokat a FORRÁSTÁR-ban lehet majd benyújtani. A pályázati felület megnyitásának tervezett időpontja 2018. szeptember 3-a hétfő 14.00 óra.

A FORRÁSTÁR az OFA Nonprofit Kft. elektronikus pályázati felülete. A pályázat benyújtásához szükséges a FORRÁSTÁR-ban történő regisztráció, ezért javasoljuk, hogy a „Pályázati kiírás” megjelenéséig kezdjék meg a regisztrációt. Ebben regisztrációs segédletünk segíti.

A teljes pályázati folyamat bemutatására és a sikeres pályázás elősegítése érdekében készítettük a „Gyakorlati útmutató a pályázat benyújtásához” dokumentumot, kérjük, a pályázat benyújtása előtt szíveskedjenek átolvasni.


Jelentkezés a képzésekre

Képző intézményünk által a programban indítani kívánt képzések 2018. szeptember közepétől

Képzés típusa

Képzés létszáma

Képzés óraszáma

Képzés beosztása

Órák  időpontja

általános nyelvvizsgára felkészítő angol/német

kiscsoportos csoportlétszám max.5 fő

90 óra

heti 2x4 óra

11 hét

hétfő- szerda 17 00 - 20 15

kedd- csütörtök 17 00 - 20 15

heti 1x5 óra

18 hét

péntek 16 00 - 20 00

heti 1x6 óra

15 hét

szombat 9 00 - 13 45

csoportos
csoportlétszám max.10 fő

180 óra

heti 2x4 óra

22 hét

hétfő- szerda 17 00 - 20 15

kedd- csütörtök 17 00 - 20 15

egyéni képzés (1 fő)

60 óra

rugalmas,
egyéni igény szerint

 

szakmai nyelvvizsgára felkészítő angol/német

kiscsoportos csoportlétszám max.5 fő

90 óra

heti 2x4 óra

11 hét

hétfő- szerda 17 00 - 20 15

kedd- csütörtök 17 00 - 20 15

egyéni képzés (1 fő)

60 óra

rugalmas,
egyéni igény szerint

 

 

Kérjük a szintfelmérésre való jelentkezéskor az alábbi ürlapon adják meg adataikat és a megjegyzés rovatban jelöljék meg az Önök által leginkább preferált képzési formát!


A szintfelmérőt annak függvényében végezzük, hogy Önnek a diploma kiadásához milyen nyelvvizsgát írt elő a felsőoktatási intézmény.
Az ezt tanusító igazolást is kérjük bemutatni! (pályázati feltétel)